CÉGALAPÍTÁS

2007. szeptembertől a közkereseti, betéti vagy a korlátolt felelősségű társaságok, valamint a zártkörűen működő részvénytársaság bejegyzési kérelme egyszerűsített cégeljárás keretében is benyújtható. Egyszerűsített cégeljárás esetében) a cégbíróság az elektronikusan benyújtott bejegyzési kérelemről (vagy annak elutasításáról a kérelem beérkezését követő egy munkaórán belül határoz. Az illeték és közzétételi költségtérítés megfizetéséről szóló igazolás államkincstártól való visszaérkezését követően lehetséges a cég két munkanapon belüli bejegyzése. Az igazolás beszerzése azonban önmagában két-három napot is igénybe vehet, így cégalapítással kapcsolatos ügyintézési határidő akár 1 hét is lehet.


Bővebben az elektronikus cégeljárásról
Bővebben az egyszerűsített cégeljárásról
Mi kell a cégalapításhoz?


AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁS


Elektronikus cégeljárás keretében először papíralapon készülnek el a szükséges okiratok, majd kerülnek aláírásra. Ezt követően az elkészített és aláírt okiratokat, valamint a hozott és a kérelem mellékletét képező egyéb okiratokat (pl. tulajdoni lap másolata, hatósági engedély, a hitelintézet igazolása a pénzbetétek befizetéséről, stb.) elektronikus okirati formába kerülnek átalakításra. A cégbíróságra a kérelem és az elektronikus okiratok a cégbíróság erre rendszeresített e-mail címén keresztül kerül megküldésre.

A benyújtást követően a cégbírósághoz elektronikus úton benyújtott kérelem érkezéséről a cégbíróság elektronikus tértivevényt, majd cégalapítás esetén elektromikus tanúsítványt küld.

Elektronikus eljárás esetén az eljárási illetéket és a közzétételi költségtérítést elektronikus úton kell megfizetni a kérelem benyújtását megelőzően, a céginformációs szolgálat honlapjáról letöltött illeték, valamint költségtérítési ügyazonosító szám feltüntetésével. Az illeték és a költségtérítés befizetésének összegéről és időpontjáról a kincstár egy-két munkanapon belül küld elektronikus úton igazolást.

Az elektronikus cégeljárás bármely cég esetében alkalmazható, nincs kötelező szerződésmintához kötve.

Cégbejegyzéssel kapcsolatos költségek:

1. Eljárási illeték:
a) nyilvánosan működő részvénytársaság, illetve az európai részvénytársaság esetében 600 000 forint,
b) zártkörűen működő részvénytársaság, korlátolt felelősségű társaság esetében 100 000 forint,
c) az a) és b) pont alá nem tartozó egyéb jogi személy esetén 100 000 forint,
d) jogi személyiség nélküli gazdasági társaság (Bt, Kkt) esetén 50 000 forint,
2. Közzététel díja:
a) jogi személyiség nélküli cég (Kkt, Bt) esetén 14 000 Ft,
b) jogi személyiségű cég esetén 25 000 Ft.
3. Ügyvédi munkadíj



EGYSZERŰSÍTETT CÉGELJÁRÁS


Kizárólag közkereseti társaság (Kkt), betéti társaság (Bt), korlátolt felelősségű társaság (Kft) és zártkörűen működő részvénytársaság (Zrt) esetén alkalmazható.

Lényege, hogy a 2007. évi VI. törvény mellékletében foglalt szerződésminta alapján készül a társaság létesítő okirata, ezért az eljárás gyors, egy cég bejegyzésére az okiratok aláírásától akár 5 munkanapon belül sor kerülhet.

A cégbírósághoz csak a 2007. évi VI. törvény 3. számú melléklet I. részében meghatározott okiratok kerülnek becsatolásra, a cégbíróság csak ezen okiratokat vizsgálja. A többi, a cég alapításához szükséges okirat törvényességi szempontú vizsgálatát a bejegyzésnél közreműködő jogi képviselő végzi el, és a bejegyzési kérelemben nyilatkozik arról, hogy a csatolandó okiratok törvényességi szempontú vizsgálatát elvégezte. Az iratokat a jogi képviselő őrzi, és amennyiben ezen okiratokkal összefüggésben tartalmi vagy jogszerűségi kétség merülne fel, a jogi képviselő köteles ezen okiratokat a cégbíróság felhívására bemutatni, szükség esetén a cégiratokhoz becsatolni.

Cégbejegyzéssel kapcsolatos költségek:

1. A cégbírósági eljárás illetéke 15 000 Ft.
2. Ügyvédi munkadíj



MI KELL A CÉGALAPÍTÁSHOZ?


1. Minden cég esetén választani kell egy cégnevet.

A cégnévnek a választott cégforma megnevezését, valamint legalább a vezérszót kell tartalmaznia. A vezérszó elősegíti a cég azonosítását, illetve más, azonos vagy hasonló tevékenységű cégtől való megkülönböztetését. A vezérszó a cégnévben az első helyen áll. A vezérszó idegen nyelvű kifejezés, rövidítés és mozaik szó is lehet, amelyet latin betűkkel kell feltüntetni. A cégnévben a vezérszón kívül csak magyar szavak szerepelhetnek, a magyar helyesírás szabályainak megfelelően. A cégnévben rövidítés csak a vezérszó esetén, illetve a cégforma meghatározásánál lehetséges. A cégnévnek az ország területén bejegyzett más cég elnevezésétől a cégforma különbözőségén túlmenően is egyértelműen különböznie kell, és nem kelthet olyan látszatot, ami megtévesztő.

2. Ki kell választani a cég székhelyét, esetlegesen telephelyét, fióktelepét.

A cég székhelye a cég bejegyzett irodája. A bejegyzett iroda a cég levelezési címe, az a hely, ahol a cég üzleti és hivatalos iratainak átvétele, érkeztetése, őrzése, rendelkezésre tartása, valamint ahol a külön jogszabályban meghatározott, a székhellyel összefüggő kötelezettségek teljesítése történik. A cégnek a székhelyét cégtáblával kell megjelölnie. A cég létesítő okirata úgy is rendelkezhet, hogy a cég székhelye egyben a központi ügyintézés (döntéshozatal) helye.

A központi ügyintézés helye: Amennyiben a cég székhelye nem azonos a központi ügyintézés helyével, a központi ügyintézés helyét a létesítő okiratában és a cégjegyzékben fel kell tüntetni. A cégeljárás szempontjából székhelynek minősül a külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe, a külföldiek közvetlen kereskedelmi képviselete, valamint az európai gazdasági egyesülés telephelye is.

Telephely: A cég telephelye a tevékenység gyakorlásának a cég társasági szerződésében foglalt olyan tartós, önállósult üzleti (üzemi) letelepedéssel járó helye, amely a cég székhelyétől eltérő helyen található.

Fióktelep: A cég fióktelepe olyan telephely, amely más településen - magyar cég külföldön lévő fióktelepe esetén más országban - van, mint a cég székhelye.

A székhely, telephely, fióktelep használatának jogosultságát okirattal (tulajdoni lap, szerződés) kell igazolni.

3. Meg kell határozni a cég tevékenységi köreit és ezek között a cég főtevékenységét. 2007. december 31. napjáig a TEÁOR 03 szerint, de 2008. január 01. napjától a TEÁOR 08 szerint.

4. Meg kell határozni a társaság tőkéjét. Kft esetén minimum 500.000,- Ft, Zrt esetén minimum 5.000.000,- Ft, Nyrt esetén minimum 20.000.000,- Ft.

5. Meg kell választani a tagokat.

6. Meg kell választani a cég vezetőjét (képviselő, ügyvezető, igazgató, stb)

7. Létre kell hozni a társaság részére egy e-mail címet.

8. Bt esetén el kell dönteni, hogy ki lesz a beltag és ki lesz a kültag. A beltag a társaság tartozásaiért a saját vagyonával a társasággal egyetemlegesen felel!
 

vissza

 

 

Hatályos jogszabályok
Bíróságok
Céginformáció
Földhivatali információ
APEH
Kamara
Közjegyzők
Végrehajtók
Emberi Jogok Európai Bírósága
Alkotmánybíróság
Legfelsőbb Bíróság
Rendőrség
Uniós Jog
Gazdasági Versenyhivatal
Jogtörténet
Nyírháló

Az oldal üzemeltetője Dr. Lőrincz István © 2006, Minden jog fenntartva